Card image
Meddig és honnan lesz energiánk, és hogyan lehet még több forrást szerezni?

Meddig és honnan lesz energiánk, és hogyan lehet még több forrást szerezni?

2017. június 12.
Jó úton halad Magyarország a zöldenergia-felhasználásban, a napenergia terén például komoly fejlesztések várhatók. A vállalatoknál még mindig a földgáz és az áram a legfontosabb energiaforrás, és előretör a gáz cseppfolyósított formája, az LNG is.

„Zöld” az új buborék – mondja Gordon Gekko a Tőzsdecápák című film második részében. Ez nem is áll olyan messze a valóságtól, hiszen mindössze tíz év alatt 11 százalékra ugrott a megújulóenergia-hasznosítás a világban, és a „megújuló” vagy a „zöld” olyan hívószó lett, amely megdobja az ezzel foglalkozó cégek részvényárfolyamát.

Ezzel kapcsolatban a legtöbben két amerikai autógyártó példáját emlegetik, mivel a patinás General Motors piaci értékét éppen most körözte le az évente 70-80 ezer gépjárművet értékesítő Tesla. (A GM 2015-ben 9,8 millió járművet értékesített. Érdekesség, hogy az óriáscég azt tervezi: 2050-re a gyáregységeinek működéséhez szükséges energiát 100 százalékban megújuló forrásból szerzi be.)

Jó irányba haladunk

Magyarországon jó úton halad a zöldenergia-felhasználás: a hűtés-fűtésben a megújuló energia részaránya már 20 százalék felett van – persze van még hová fejlődni, mert a statisztika mögött jelentős részben a tűzifa elégetése áll. Még szembetűnőbb a különbség, ha ebből, a nagyvállalatok megújulóenergia-felhasználásáról készült tanulmány adataiból indulunk ki: olyan óriáscégek, mint a Microsoft vagy a Starbucks, már szinte 100 százalékban megújuló energiát használnak, és idén a Google is felzárkózik hozzájuk.

A globális gondolkodás megváltozását a zöldenergiáról az is jól jelzi, hogy a világ legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia 700 megawatt teljesítményű szél- és naperőművet épít. Kína pedig 2020-ig – és ez a dátum már nincs is olyan messze – 361 milliárd dollárt fordít alternatív megoldásokra.

Megújuló energiaforrások felhasználásának részaránya

Magyarországon a növekvő felhasználási arány mellett a zöldenergia-összetétel is nagyot változott az elmúlt években. Míg 2005-ben a biomassza több mint a 80 százalékát tette ki a forrásoknak, mára ez az arány 50 százalékra csökkent, és mellette szinte az összes alternatív forma megjelent.

Miből lesz az itthoni megújuló energia?

A különféle energiaforrások szempontjából átalakulás várható a piacon. A szélenergia stagnál, az állam sem akarja tovább támogatni – támogatás nélkül pedig ritkán éri meg megújuló erőműveket építeni-üzemeltetni. „A Nap egyelőre aránylag kis százalékban járul hozzá a magyar energiaellátáshoz, ám e téren komoly fejlesztések várhatók” – mondja Gerse Pál, a MET Power üzletfejlesztési szakértője.

Ami az energiafelhasználást illeti, a legnagyobb hányadát Magyarországon a lakosság teszi ki 35 százalékkal. A közlekedés után az ipar csak a harmadik legnagyobb fogyasztó 23,5 százalékkal, míg a kereskedelem 14, a mezőgazdaság pedig 3,4 százalékot vesz ki a teljes felhasználásból. A vállalatok számára a legfontosabb energiaforrás még mindig a földgáz és az áram, ez utóbbi jelentős részét importból szerezzük be. 

Európa biztonságban van

Európának központi a szerepe van a gázárak alakulásában, mivel a kontinens rugalmas gázfelhasználónak számít (többféle forrásból juthat földgázhoz, például saját kitermelésből vagy keleti forrásból, gáztárolókból, LNG-ből). Fontos tudni, hogy a földgáz szállítása és tárolása viszonylag drága. Amikor elkezdték jobban kiépíteni az infrastruktúrát, azaz egyre több gázvezetéket lefektettek, az európai piacok elkezdtek egymáshoz közeledni, így az árkülönbségek is mérséklődtek.

Ez a konszolidáció globálisan is megtörténik majd, aminek következtében az USA és Közel-Kelet LNG-, vagyis cseppfolyósított földgázszállítmányai könnyen Európában köthetnek ki. Ez pedig kedvező helyzetet teremhet, mert – a viszonylag nagy mennyiségben kitermelt európai földgázzal együtt – csökkentheti az egypólusú forrásbeszerzés kiszolgáltatottságát. „Különösen nagy a kiszolgáltatottság az olyan kelet-közép-európai országoknál, például Szerbiánál vagy Bulgáriánál, amelyeknél az orosz földgáz infrastrukturális okokból a leginkább meghatározó” – magyarázza Venter Lóránt, a MET Magyarország árazási vezetője.

Fontos, hogy a kereskedő tároljon gázt

Magyarországnak 6,3 milliárd köbméteres gáztároló-kapacitása van, ami megközelíti az éves hazai gázfogyasztást. Azzal, hogy hozzánk milyen forrásokból érkezik a földgáz, ebben a cikkben részletesen foglalkoztunk.

A nagy tárolókapacitás persze nem jelenti azt, hogy a versenypiacról vásároló cégek is bármikor kaphatnak belőle, ha az energiakereskedőjük ebből a mennyiségből „bérel”. Azt viszont jelenti, hogy a kereskedő rugalmasabban képes ellátni a fogyasztóit, mintha csupán külföldi forrásokból vásárolna földgázt. Emlékezzünk csak az idei kivételesen hideg télre: a zavartalan energiaellátás leginkább annak volt köszönhető, hogy a tárolói kapacitások segítették a megnövekedett igények kiszolgálását.

Az oldalon elhelyezett tartalom a MET Magyarország megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Forrás: HVG.hu