Card image
Éjszakázzon egy erőműben!
Bezár close

Éjszakázzon egy erőműben!

2019. szeptember 12.
Október 11-én 14 és 22 óra között országszerte 42, villamos energiát termelő erőmű, illetve távhőt előállító fűtőmű, tematikus látogatóközpont várja az érdeklődő látogatókat.

Begyűrűzött egy divathullám a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH), amely a partnereivel együttműködve az idén megszervezi az első Erőművek éjszakáját. Az eseményre október 11-én kerül sor. Az érdeklődők országszerte 42 helyszín közül választhatnak, amelyek között vannak erőművek, fűtőművek, de tematikus látogatóközpontok is.

A MEKH kezdeményezését az indokolta, hogy az energiatermeléshez kapcsolódó ismeretbővítés fontos eszköze a fogyasztók tudatos és takarékos energia-felhasználásának, az arra történő ösztönzés pedig fontos része a hivatal társadalmi felelősségvállalási programjának. A program mostani, új eleméről – amelyek külön honlapja van – Scherer Zsolt, a hivatal szóvivője az Erőművek éjszakájának egyik helyszínén, a Dunamenti Erőműben tájékoztatta az újságírókat. „A tudatos és takarékos energiafelhasználás egyik oldala az, hogy ez hogyan tehető meg az otthonokban és a közintézményekben. Az ts fontos tudni, hogy ezt az energiát ki, hogyan és milyen forrásokból állítják elő, miből lesz a cserebogár, azaz az energia. Erre jó példa lesz a Dunamenti Erőmű működését bemutató szakmai tárlatvezetés is” – mutatott rá a szóvivő. Az Erőművek éjszakáján szakértő „idegenvezetők” tájékoztatják az érdeklődőket, és válaszolnak a kérdéseikre.

Az erőművek is ígérnek varázst, de veszélyt is rejtenek, ez a magyarázata annak, hogy évente csak egyszer látogathatók – mutatott rá Horváth Péter, az erűműtársaság vezérigazgatója. Azt mondta, ha tehetné, a program éjszakáján az ország sok erőművében ott lenne, de nem teheti, mert a – három kéményéről is ismert – százhalombattai létesítményben fogadja annak saját látogatóit.

A Dunamenti az ország második legnagyobb gáztüzelésű erőműve, blokkjainak együttes kapacitása 794 megawatt. A létesítmény 2014 óta a MET csoporthoz tartozik. A MET mára elbontotta az erőmű használaton kívüli blokkjait – ennek során egyedül fémhulladékból negyvenezer tonna keletkezett –, de még fontosabb, hogy tavaly és az idén a GT2 és G3 blokkon közel 18 millió euróból nagykarbantartást, illetve felújítást végzett. Már van egy 17,6 megawattos naperőműve is.

Vezér Mihály, a város polgármestere felidézte, hogy Százhalombatta fejlődése szorosan kötődik az erőműhöz és Mol finomítójához. Ma már naperőmű is van a városban. „Városunk képei ma már nem képzelhetők el az említett, három kémény nélkül” – jelentette ki.

Forrás: Világgazdaság