Card image
Kinőtte Magyarországot, Svájcban nő nagyra a MET

Kinőtte Magyarországot, Svájcban nő nagyra a MET

2017. február 14.
A Magyarországon alapított MET Csoport mostanra Közép-Európa egyik meghatározó energetikai és nyersanyagkereskedő cége lett. A terjeszkedés fontos állomásaként székhelyét a svájci Zugba tette, amely az alacsony társasági és személyi jövedelemadó mellett csúcsminőségű technológiai és távközlési infrastruktúrát, és a nyersanyagkereskedők igényeire szabott, bankokból, biztosítókból, tanácsadó és IT-cégekből álló szolgáltatói infrastruktúrát nyújt. A cégcsoport zugi központjában jártunk.

Nagyra nőtt a MET

A MET Csoportot 2007-ben Magyarországon alapították, de mára a leányvállalatain keresztül 26 ország gázpiacán, 19 nemzetközi kereskedési ponton folytat tevékenységet. A nemzetközi operáció egyre hangsúlyosabb, a magyar leányvállalatok (MET Magyarország, MET Power, Dunamenti Erőmű) a legfrissebb elérhető, 2015-ös számok alapján a vállalatcsoport 4,4 milliárd eurós árbevételének már csak közel 17 százalékát adták. (A MET Holding és a Magyar Telekom vegyesvállalata, az E2 Hungary csak 2016. január 1-jén kezdte meg működését.) 

A vállalat mostanra Kelet-Közép-Európa vezető gázkereskedője lett, 2015-ben több mint 16 milliárd köbméter földgázzal kereskedett a vállalat (ez a mennyiség duplája a Magyarországon eladott éves földgáz mennyiségének), de elektromos áram, olaj, olajszármazékok és cseppfolyós földgáz (LNG) kereskedésével, illetve nagykereskedelmével is foglalkozik a vállalatcsoport, amely több mint 5 ezer ügyfelét több mint 400 alkalmazottal szolgálja ki. A vállalat árbevétele az elmúlt években jelentősen emelkedett, 2015-ben már meghaladta a 4,4 milliárd eurót, tavaly pedig 5 milliárd euró közelébe emelkedhetett (a 2016-os számokat pontosan még nem ismerjük, azokat még nem hagyta jóvá az igazgatóság), a bevételek közel 80 százalékát a földgázzal kapcsolatos tevékenységek adják. A vállalat profitjáról sokat nem tudunk, azt a cég - a versenytársaihoz hasonlóan - nem teszi közzé. Azt viszont elárulták, hogy a cégcsoport az alapítás óta nyereségesen működik, kapaszkodónak pedig azt árulták el, hogy a bevételek nagy részét adó kis- és nagykereskedelemben alacsony egy számjegyű marzsok érhetők el.

A cégcsoport eszközeit egyrészt a vezetékek és tárolókapacitások hosszútávú bérlete, másrészt a Dunamenti Erőmű jelenti. A jövőben a tervek között szerepel egyéb energetikai eszközök, például erőművek megvásárlása, de akár megújuló erőművek is bekerülhetnek a portfólióba.

A svájci operáció

A MET 2010 óta van jelen Svájcban, akkor alapították ugyanis a MET International AG-t (METI), amely a cégcsoport fő nagykereskedelmi cége, ez a vállalat koordinálja többek között a cégcsoport összes vállalatának kockázatkezelési tevékenységét is. 2012-ben alapították a MET Petroleum AG-t, amely a cégcsoport olajipari nyersanyag-kereskedő cége, de szintén ebben az évben alapították a MET Holding AG-t is, amely az összes MET-cég anyavállalata, finanszírozást nyújt a csoporttagoknak, itt zajlik az üzletfejlesztés és a felvásárlási tevékenység is. Svájcban van a székhelye a 2014-ben alapított MET Gas and Energy Marketing AG-nek, amely a dél- és kelet-európai terjeszkedésért felel, ezekben a régiókban végez gáz- és áramértékesítést. Szintén Svájcban működik a MET Power AG, amely a cégcsoport energetikai eszközeit birtokolja.

A cégcsoport két helyszínen folytat nyersanyagkereskedést: Londonban egy kisebb, Zugban pedig egy nagy trading floort üzemeltet a MET, utóbbi helyszínen folyik a gáz, az olaj és olajszármazékok, a devizák és az energia certifikátok kereskedésének a nagy része. Maga a trading floor egyébként hasonlít ahhoz, mint ahol a komolyabb befektetési szolgáltatók üzletkötői dolgoznak, a brókerek előtti monitorokon hírek és árfolyamok pörögnek, a jellemzően 20-as, 30-as éveikben járó üzletkötők pedig telefonon tartják a kapcsolatot a megbízókkal, üzletfelekkel, bankokkal stb. Ez az üzletág jellemzően az egy számjegyű marzsról és a magas volumenről szól, utóbbi méretét jól mutatja a MET-nél, hogy a vállalat a közép-európai gázkereskedési ponton, az osztrák VTP HUB-on 12,5 százalékos részesedéssel már az 5. legnagyobb szereplő, de az olasz PSV-n (11,1%), a holland TTF-en (3,8%) és a német NCG-n (2,4%) is komoly pozíciókat épített ki a MET.

A nyersanyagkereskedés évről évre komplexebb feladat, amit részben az okoz, hogy egyre több útvonalon keresztül érkezik földgáz Európába, az LNG megjelenésével pedig gyakorlatilag globálissá vált a piac. Ráadásul az ügyfelek ugyanarra a célra gyakran több féle nyersanyagot is használhatnak, amelyek helyettesíthetik egymást (például nem gázzal, hanem olajjal fűtik a finomítójukat), de a komplexitást az is növeli, hogy az ügyfelek elvárásai is összetettebbekké váltak, strukturált termékeket, szolgáltatásokat keresnek. Néhány éve az ügyfelek nagy része még fix áron, hosszútávú szerződéseket kötött, most azonban már az az általános, hogy az ügyfeleket egy időben, különböző paraméterek mellett több országban kell kiszolgálni, akár úgy, hogy a fizetendő gázár változatos termékkörhöz, például az alumínium árához, vagy finomítói árrésekhez legyen kötve, ráadásul nem csak az ár az elsődleges szempont az ügyfeleknek, de az is, hogy a várható igényeikhez igazodó mennyiséget kapják meg optimális áron, így a MET-nek tudnia kell váltani a fix és a változó ár között is. A szolgáltatások komplexitásának megfelelően a legjobb traderek kiemelkedően keresnek a flooron, az általuk termelt profit 10-20 százalékát is zsebre tehetik, extrém esetben akár a cég felsővezetőinél is magasabb lehet a fizetésük.

A svájci központban egyébként 54 alkalmazottat foglalkoztatnak, a munkatársak 20 különböző országból érkeztek. A MET Internationalnél jelenleg nyolc, a MET Holdingnál pedig hat magyar dolgozik.

Miért éppen Svájc?

A Magyarországon alapított vállalatból mostanra svájci központú cégcsoport lett. A svájci, és azon belül a zugi központ mellett nyilvánvalóan adózási előnyök is szerepet játszottak, hiszen a föderalisztikus adózási struktúrában Svájc 26 kantonjának saját adótörvényei vannak, a közel 2800 önkormányzat pedig helyi adók kivetésére jogosult. Így vannak olyan önkormányzatok, ahol alacsony a társasági adó és a személyi jövedelemadó kulcsa, ilyen hely egyébként a MET székhelye, Zug is. A holdingokra, mint amilyen a MET is, ráadásul speciális szabályok vonatkoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy kantoni szinten ne kelljen társasági adót fizetniük, szövetségi szinten pedig 8,5 százalék a társasági adó kulcsa, az effektív adókulcs pedig még ennél is alacsonyabb, közel 7,8 százalék. (Ebben komoly változások jöhetnek a hétvégi svájci népszavazást követően) További előny, hogy nem csak a társasági adó, de a személyi jövedelemadó is kifejezetten alacsony Svájcban. Zugba egyébként a MET-en kívül olyan vállalatok települtek be, mint a Klesch, a Basneft vagy a Glencore.

A nyilvánvaló adózási előnyökön túl azonban több tényező is szerepet játszott abban, hogy a MET Svájcba tette székhelyét. A cég vezetői szerint jóval könnyebb nagy összegű finanszírozáshoz jutni, és az iparágban is komolyabban veszik a vállalatot, ha svájci. Az utóbbi szempontot jól alátámasztja, hogy a nagy nyersanyagkereskedő cégek svájci központjainak piaci részesedése 

  • 35 százalék a világ olajkereskedelmében,
  • 60 százalék a fémek piacán,
  • a gabonapiacon 35 százalék,
  • a cukorpiacon pedig 50 százalék.

Aki számít az iparágban, az tényleg jelen van Svájcban, az egy-egy részpiacra fókuszáló szereplőktől (Vitol, Trammo, ADM) az iparág nagyágyújáig, a Glencore-ig. 

A svájci jelenlét mellett szól, hogy kiszámítható és stabil a szabályozói környezet, a tőzsdei szabályozás, a pénzügyi szolgáltatások elérhetőségében és minőségében, valamint a technológiai és a távközlési infrastruktúra minőségében szintén világelső Svájc. Ezeken felül fontos szempont, hogy egyedülálló, a nyersanyagkereskedők igényeire szabott, bankokból, biztosítókból, tanácsadó és IT-cégekből álló szolgáltatói infrastruktúra épült ki, ők szolgálják ki azokat a nyersanyagkereskedő cégeket, amelyek mostanra a Svájci GDP közel 4 százalékát adják, az 550 nyersanyagkereskedő vállalat több mint 36 ezer alkalmazottat foglalkoztat Svájcban.

Finanszírozás

A cégcsoport idén február elején emelte 560 millió euróra a rulírozó hitelkeretét, most először biztosíték nélküli, 364 napos rulírozó hitelről is megállapodott a szindikált hitelkereten belül a MET; ráadásul lehetőség van arra, hogy a keretösszeget 760 millió euróra növeljék. A hitelkeret célja általános vállalatfinanszírozás, de egy része felvásárlásokra is felhasználható. A hitelező bankok között van többek között a Credit Suisse, az ING vagy a Citibank Europe, de az OTP is, amely több országában is nyújt finanszírozást a MET Csoportnak. Kérdésünkre a vállalat pénzügyi igazgatója, Paul László elmondta, elképzelhető, hogy valamikor tőzsdére menjen a MET, de jóval nagyobb a valószínűsége, hogy magántőke befektetőktől vonjon be forrást a társaság.

Forrás: Portfolio.hu