Végleg a MET-é a Tigáz
Indul a megvásárolt Tigáz „megismerése”, majd a működésének finomhangolása. Az új tulajdonos, a MET jövőképe és üzleti tervei optimisták – mondta a Világgazdaságnak Lehőcz Balázs Gábor, a Tigáz Zrt. vezérigazgatója, a Tigáz-DSO Földgázelosztó Kft. ügyvezető igazgatója. A Tigáz név megmarad.
Milyen feladatokat jelent a Tigáz beolvasztása?
Az akvizíció örömteli dolog, és egyben komoly feladat. A tranzakció lezárását követő napon az eladó könnyen lehet boldog, mert megkapta a kialkudott vételárat. A vevő is boldog, de tudja jól, hogy a pénzéért vett egy céget és nagy mennyiségű munkát. Az első időszakban a leghangsúlyosabb feladat, hogy minél jobban megismerjük a cég működését, és így – ha szükséges – finomítsunk, alakítsunk rajta. Jellemzően olyan lépéseket lényeges megtenni, amelyek segítségével az általunk fontosnak tartott MET-es értékeket átörökíthetjük a Tigázra.
Van-e sürgős javítási, karbantartási igény a Tigáztól átvett eszközöknél?
Biztosan felmerül, de különösebb váratlan eseményre nem számítunk.
Van-e a Tigáznak olyan tevékenysége, amelyről már most látható, hogy meg kíván válni tőle a MET?
Ahogy hangsúlyoztam, első körben a megismerés a fontos, és csak ezután lehet ilyen kérdésre érdemi választ adni.
Mi adja a fő szinergiát az ügylet révén?
A fő szinergia első körben nem a napi működésirányítás során keresendő. Sokkal inkább úgy nyer értelmet a Tigáz, mint energetikai infrastruktúra megvásárlása, hogy az – reményeink szerint – kiszámítható és tervezhető jövedelemtermelő képességet, ezáltal finanszírozhatóságot biztosít a cégcsoportnak.
Mi lesz a MET számára teljesen új tevékenység, mennyire felkészült annak végzésére?
A gazdasági méret ma már újra kiemelten számít, sőt egyértelmű versenyelőny lett. A MET csoport számára a versenyben való helytállás és a további növekedés nem kérdés: szakembereink tudására, tapasztalatára építve a kitűzött növekedési stratégia egyértelműen meghatározza a céljainkat. Ahhoz, hogy egy ilyen eszköz jövedelemteremtő képességet biztosítson a vállalatcsoportnak, a piaci ismereteken túl menedzsmentképesség és szakmai háttér is kell, jelen esetben pedig még a szabályozási környezet ismerete is. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy felkészülten érkezünk a vállalatba, és a Tigáz esetében – ahogy a Dunamenti Erőműnél is – optimisták az üzleti terveink és a jövőképünk.
Megmarad-e a Tigáz név?
Igen, marad.
Mennyit fizetett a MET a cégért?
Mint a hasonló tranzakciók esetében lenni szokott, itt is a vállalatértékelés klasszikus módszertana szerint határoztuk meg az ajánlatunkat. A felek úgy döntöttek, hogy nem hozzák nyilvánosságra a szerződés részleteit. Az összeget banki hitelből és saját forrásainkból finanszírozzuk.
Forrás: Világgazdaság