Vigyázz a fantomenergiával!

A fantomenergia kifejezést arra az esetre használják, amikor az áramhoz csatlakoztatott elektromos eszközeink akkor is eszik az energiát, ha úgy tűnik, teljesen ki vannak kapcsolva. 2000-ben a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatói készítettek egy felmérést, ami kimutatta, hogy egy háztartás áramszámlájának átlagosan 10%-át ezek a fantomenergiák adják. És még ez volt a legpozitívabb tanulmány – több kutatás ezt a számot 13%-ra is tette.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) számításai alapján a szén-dioxid kibocsájtásunk 1%-a írható az ilyen fantomenergia számlájára. Ez nem tűnik soknak, de érdemes tudni, hogy az utazás összesen kevesebb, mint 3%-a az összes szén-dioxid kibocsájtásunknak.

Mit tehetünk a jelenség ellen? Egyszerűen húzzuk ki a dugót, vagy vásároljunk olyan elosztókat, amelyeket manuálisan ki lehet kapcsolni.

Óvatosan a tévével!

A televíziók a fantomenergia legnagyobb bűnösei közé tartoznak – de az sem mindegy, hogyan használjuk a készüléket akkor, amikor bekapcsoljuk. Fontos tudni, hogy az LCD tévék sokkal gazdaságosabbak, mint a plazmatévék, és minél nagyobb képernyővel rendelkeznek, annál több energiát használnak fel.

A legegyszerűbb módon úgy spórolhatunk az energiával, ha a televízióra gondolunk, hogy csökkentjük a fényerejét – bár apróságnak tűnik, akár a felére is csökkenthetjük így az elhasznált áram mennyiségét. Az is sokat számít, ha nem csak az össz-fényerőt, hanem a kontrasztot is beállítjuk.

Persze itt is sokat számít, ha nem csak kikapcsoljuk, de ki is húzzuk a dugóból a készüléket, ha már nem használjuk. Ha pedig a hálószobában van a tévé, használjuk az időzítőt, nehogy egészen hajnalig menjen feleslegesen.22858469198cdcebbbddo.jpg

Forrás: Flickr / Eduardo Sánchez

Kapcsold le a lámpát!

Egyszerű tippnek tűnik, de egyre kevésbé fogadjuk meg, ami az energiahatékonyabb világítási megoldások számlájára írható. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy ha már sokkal kevesebb energiát fogyaszt mondjuk a LED-lámpa, amivel a konyhában világítunk, már egész éjszakára égve hagyhatjuk – így pedig, bár kevesebb energiát használunk, mint egy normál égőnél, mégsem vagyunk olyan zöldek, mint gondoljuk.

Általában a háztartás energiaszámlájának 10%-át a világítás teszi ki. A legegyszerűbben ez ellen úgy védekezhetünk, ha lekapcsoljuk a lámpát, amikor nincs rá szükségünk. Jó megoldás lehet, ha fényességszabályozókat szerelünk be, és az is, ha mozgásérzékelőket – ez főleg a kinti lámpáknál lehet hatalmas segítség. Nem kell éjszaka égve hagyni a feljáró lámpáját, ha magától bekapcsol, amikor mozgást érzékel (persze egy bizonyos időpont után ezt is érdemes kikapcsolni).

Célszerű teljesen megválni a halogén izzóktól. Bár ezek hivatalosan energiatakarékosnak minősülnek, mégis jelenleg gyakorlatilag ezek tartoznak a legrosszabb izzók közé környezetvédelmi szempontból –ugyanúgy felforrósodnak, mint a régi, hagyományos égők, ezért nem túl hatékonyak.

Főkép: Flickr / premasagar