Bármilyen hihetetlen, a lakásba bejutó levegő is ugyanúgy tele van szennyezőanyagokkal, mintha odakinn a szmogos utcán szívnánk be. Persze lehet kapni levegőszűrőket, de ezek teljesítményére természetes módon is rásegíthetünk – mutatunk öt szobanövényt, ami tisztítja a levegőt a lakásban.

Valószínűleg nem meglepő, hogy a szobanövények nem csak azért hasznosak a lakásban, mert jól mutatnak – tökéletesen tisztítják az utcáról bejutó, szén-monoxiddal telített levegőt. Ez annyira hatékonyan működik, hogy a NASA is lekutatta, és arra jutott, hogy egyes levelek és gyökerek képesek felemészteni a jól szigetelt házakba rekedt mérgező gázokat.

Alacsony mennyiségű szén-monoxid és formaldehid már magában eltüntethető csak szobanövények segítségével!

A beltéri szennyeződést pedig nem érdemes elbagatellizálni – ugyanolyan veszélyes lehet, mint a kültéri, ha nem veszélyesebb, hiszen időnk nagy részét ebben a környezetben töltjük. Néhány szobanövény sokkal hatékonyabban szívja ki a mérgező részecskéket a levegőből, mint egyéb fajok – most bemutatjuk azokat, amelyek a leghatékonyabbak a szennyeződés ellen.

Az illékony szerves vegyületek (VOC, például a formaldehid, aceton vagy benzol) kifejezetten hosszú távú egészségügyi problémákhoz is vezethetnek. Láthatatlanok, így fel sem tűnik, ha a levegőben vannak, és olyan hétköznapi tárgyakról is érkezhetnek, mint például a bútorok, a nyomtató, a tisztítószerek vagy a mosodás ruhák.

Ha úgy gondolja, hogy olyan területen él, ahol érdemes figyelni a beltéri levegő tisztaságára (sok autó jár a környéken, poros a terület vagy gyár közelében fekszik a lakás), akkor az alábbi növényeket szerezze be:

  1. Jade növény
  2. Zöldike
  3. Broméliafélék
  4. Fügekaktusz
  5. Sárkányfa

A növények jól is mutatnak a lakásban, és még a légszennyezés ellen is tehet velük. Arra azért vigyázzon, hogy ha házi kedvence van, ne vásároljon olyan növényt, aminek az elfogyasztása kárt tehet az állatban.