Az Egyesült Államok bioélelmiszer-gazdasága csak úgy dübörög, egyre nagyobb üzlet ilyen termékek termesztésére és eladására adni a fejünket. Nem csak a származás, az eladási forma is számít: a tengerentúlon ugyanis egyre többen vásárolnak előre felvágott, megpucolt, külön csomagolt termékeket – ami viszont nem feltétlenül túl jó a környezetnek.

pexels-photo-41123.jpeg

Biobanánok mindenhol

Csak a bio banánok piaca 2015-re 30 százalékkal növekedett, az Egyesült Államokban ezzel 165 millió dolláros üzletággá nőtte ki magát. Ugyanez a helyzet az olyan biotermékekkel, mint az előre csomagolt, vágott kelkáposztalevelek piaca, ami például 2015-re 54 százalékos növekedéssel már egy 150 milliós iparág lett. Az Államokban a friss biotermékek piaca 2015-ben 13 milliárd dolláros lett. De miért tetőzik most a bioélelmiszer-őrület?

Tanulmányok mutatják ki, hogy az emberek egyre inkább tudatosabbak önmaguk és környezetük egészségére – ez pedig azt is jelenti, hogy jobban odafigyelnek arra, mit visznek be a szervezetükbe. Az is kiderült, hogy a bioélelmiszerek vásárlói inkább gyerekközpontúak, azaz a saját gyerekeiknek vásárolják a minél kevesebb mérgező anyaggal megmunkált termékeket, mint maguknak.

Gyerek- és egészségközpontúak a vásárlók

A 2016 Organic Industry Survey (Bioipar Felmérés) kimutatta, hogy az ilyen ételeket vásárlók 77 százaléka azért megy a kedvenc helyi boltjába vagy áruházláncába, mert friss zöldségekkel és gyümölcsökkel akarja felpakolni a konyháját. A kutatás szerint a bioélelmiszert vásárló ember nagyon egészségközpontú, és szereti fogyasztani ezeket a friss zöldségeket és gyümölcsöket. A felmérés készítői szerint ez ösztönözheti a boltokat abban, hogy ne féljenek megkülönböztetni az organikus élelmiszereket a hagyományos módon készült és kezelt élelmiszerektől, hiszen jól látszik, hogy van piaca a dolognak.

De jót tesznek nekünk a bioélelmiszerek valójában, vagy csak egy túlárazott részpiacról van szó? A bioélelmiszereket alapvetően az különbözteti meg a többitől, hogy nem, vagy csak alig tartalmaznak szintetikus vegyszereket és származékokat – ez már magában elég ok arra, hogy törekedjünk a fogyasztásukra.

pexels-photo-26799.jpg

Nem minden arany, ami fénylik

Persze azért óvatosnak is kell lennünk – nem szabad, hogy a mostanában teljesen eluralkodó kémiaellenesség (kemofóbia) befolyásolja az ítélőképességünket. Nem minden vegyszer veszélyes ugyanis a szervezetre, és még ha veszélyes is, olyan kis mennyiségben van jelen, hogy csak igen hosszú távon okozhat problémát. Tápanyagtartalomban pedig az organikus és sima élelmiszerek fej fej mellett haladnak.

Nem érdemes tehát teljesen rágörcsölni a témára – ha a sarki kisboltban nincs biobanán, egészen nyugodtan elfogyaszthatjuk a simát is, nem lesz tőle semmi bajunk. A titok, mint nagyjából minden esetben, itt is a mértékletességben van: törekedni lehet arra, hogy bioélelmiszereket fogyasszunk, de néha egész nyugodtan vegyük le azokat is a polcokról, amik hagyományos módszerekkel készültek.

 

Érdekelhet még: