Egyáltalán nem fog új szénprojektet támogatni, és a régiek támogatását is radikálisan lecsökkenti majd Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank annak érdekében, hogy az ország képes legyen elérni a párizsi klímaegyezményben foglalt vállalásait. Ezzel az ország szénalapú energiatermelése elég nagy pénzektől esik majd el.

building-20581280.jpg

Nincs több támogatás a szénnek

Jó hír a globális felmelegedés ellen küzdők számára: Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank hivatalosan is bejelentette, hogy innentől nem támogat több szénkitermeléssel és szénalapú energiatermeléssel foglalkozó projektet, és a régi projektekből is fokozatosan kivonja magát. Ezzel Németország hatalmas előnyhöz jutott a párizsi klímaegyezményben foglalt vállaláshoz vezető úton.

Ausztráliából is kivonult

A Deutsche Banknak nem ez az első ilyen lépése: 2014-ben megvonta a támogatást egy ausztrál ipari kikötő építésétől, mert a beruházók nem tudták garantálni, hogy az nem lesz kártékony hatással a Nagy-Korallzátonyra. Persze valószínűleg ezt sem önszántából tette: környezetvédelmi aktivisták azt állítják, hogy csak engedett a nyomásnak, miután több mint 180 ezer német írta alá tiltakozásul a projekt ellen indított petíciót.

Kína után szabadon

A motiváció azonban gyakorlatilag teljesen lényegtelen – a lényeg az, hogy a szénalapú energiatermelés most még egy nagy pofont kapott, hogy elvesztette egyik legnagyobb pénzügyi támogatóját Németországban. Nemrég érkeztek a hírek, hogy Kína is 104 most épülő vagy tervezett szénerőmű felépítését kaszálta el – bár Németország sehol nincs Kínához képest szén-dioxid kibocsájtás terén, azért még mindig pozitívumként könyvelhetjük el ezt az eredményt is.

 

Érdekelhet még: