A következő 4-5 évben is radikális változások várhatók az LNG-piacon a szakértők szerint. Ez a piac egyébként is nagyon változékony, de a közeljövő arról fog szólni, hogy ki lép be termelői és fogyasztói oldalon egyaránt.

Az LNG (Liquefied Natural Gas - cseppfolyósított természetes földgáz) valójában semmiben nem különbözik a természetes földgáztól, mint halmazállapotában és hőmérsékletében – minőségi különbség nincs, mondta Vargha György, a MET International nagykereskedelmi igazgatója. (A MET International a MET Csoport egyik leányvállalata, amely a nemzetközi kereskedéssel foglalkozik). LNG eléréséhez a kitermelt földgázt egy terminálba szállítják és -160 Celsius fokra lehűtik, cseppfolyós állagúra. Az így átalakított energiahordozót ezt követően töltik fel a szállító hajókra, melyek az energiaszállításban használtak között a legnagyobbak. A fogadóállomásokon lévő termináloknál az LNG-t felengedik és betöltik a majd szállításra szolgáló gázvezetékekbe.

Ezek a hajók egyébként masszív kapacitással bírnak, 150 millió köbméter LNG-t képesek szállítani. Összehasonlításul: Magyarország teljes éves fogyasztása 8 milliárd köbméter körül van, ami azt jelenti, hogy egy ilyen hajóval pár százalékát lehetne fedezni a hazai felhasználásnak, mondta Vargha György. Emellett, elmondható az is, hogy az olajtankerekkel szemben az LNG-szállítás viszonylag biztonságos, tette hozzá.

Ami nem szól az LNG mellett, az a költség: a fent említett eljárás ugyanis komoly bekerülési költséggel bír, a mai végfelhasználói áraknak akár 80-90 százalékát is kiteheti, mondta a szakértő. Ez azonban változóban van: az elmúlt években ugyanis drasztikusan megnőttek az árak, a fukusimai atomkatasztrófa például az árak megtriplázódásához vezetett. Közben ezzel ellentétes folyamatok is vannak, ilyen volt  a komoly kapacitásokkal rendelkező Katar belépése a piacra pár éve.

Egyértelmű, hogy nagyon dinamikusan változó, gyakorlatilag 4-5 évente átalakuló piacról beszélhetünk, mondta Vargha György, aki szerint azonban következő 5 év trendje egyértelműen látszik: azzal lehet számolni, hogy megnőnek a kapacitások, új szereplők érkeznek a piacra, mert a költségek ellenére komoly növekedés várható a felhasználói oldalon. Ázsiában például sok gyár áll át a szénenergiáról LNG-re, alapvetően a környezetvédelmi előírások miatt. Ezt a növekvő piacot pedig ki kell szolgálni, mondta a szakember, és hozzátette: gázvezetékkel sok esetben nem lehet kalkulálni. Egy LNG-projekt 1000-1500 kilométeres gázvezetékes szállításhoz képest már komoly alternatíva, ezért megéri az Egyesült Államoknak vagy Ausztráliának termelni.

A világon jelentkező LNG-túlkínálat a szakember szerint egyelőre az EU-ban csapódik le, mert ez az egyetlen régió, amelynek rugalmas a kereskedelmi oldala. A MET-csoport a tíz legnagyobb importőr egyike, és bár a nagyokkal nem tud versenyezni, előnyt élvez, mert alternatív vásárlóként tud jelentkezni, és ez vonzó lehet azoknak a termelőknek, akiknek folyamatos túlkínálata van, tette hozzá.

(A Millásreggeli gazdasági rádióműsorban, a 90.9 Jazzy rádión elhangzott interjú szerkesztett változata.)

Forrás: NRGreport