Az utolsó pillanatos ajándékvásárlásnak is megvan a maga varázsa – főleg akkor, ha nem kacatokat, hanem tényleg hasznos ajándékokat veszünk azoknak, akiket szeretünk. Adunk néhány ajándéktippet arra az esetre, ha a kiválasztott figyel a környezetvédelemre, vagy ha te szeretnéd egy kicsit környezetbarát dolgokkal meglepni a szeretteidet.

Környezetbarát, vagy környezettudatosságra nevelő ajándékokat sokkal könnyebb vásárolni, mint gondolnád – a neten több ezrével terjengenek a különböző ötletek, amikkel nem csak örömet szerezhetsz, de a bolygót is védheted egy kicsit. A téma most aktuálisabb, mint valaha, ezért érdemes ezzel is kalkulálni, ha épp beszerzőkörútra indulsz, vagy a netet böngészed ötletek után!

Gyerekeknek – mert nem lehet elég korán kezdeni

A legfiatalabb generációkat muszáj arra nevelnünk, hogy óvják meg a bolygónkat – hiszen rajtuk áll vagy bukik majd minden. Vásárolhatunk a szobájukba olyan kiegészítőket, amik jól is néznek ki, ráadásul zöldek is (itt van például egy napelemes, napraforgós lámpa), vagy olyan használati tárgyakat, amelyekkel játszva tanulhatnak. A tudomány iránt érdeklődő, kísérletező kedvű gyerekek például kaphatnak összeszerelhető zöld erőműveket is. Ha pedig apróságról van még szó, találhatunk fenntartható módon készített, vagy újrahasznosított játékokat is.

Nem kell milliókat költeni

Ha zöld ajándékra gondolunk, általában nem az jut az eszünkbe, hogy drágán meg fogjuk úszni – pedig ha éppen nem engedhetjük meg magunknak a dőzsölést, akkor is lehet olyan ajándékkal kedveskedni, ami fenntartható módon készült. Elég, ha természetes piperedolgokra, fenntartható módon készített ruházatra, vagy esetleg növényekre gondolunk. Sőt, egy-egy vízszűrős kulacs, egy napelemes lámpa vagy újrahasznosított anyagokból készült írószer is jó ötlet lehet.

A túrázás szerelmeseinek

Ha valaki hajlamos a környezetvédelmet belecsempészni a mindennapjaiba, az gyakran szeret túrázni és kempingezni is – ilyenkor pedig a legegyszerűbb dolgunk van, ha szeretnénk valami zöld dologgal meglepni. Az imént említett víztisztítós kulacsok csak a jéghegy csúcsai, vásárolhatunk napelemes lámpákat, fenntartható módon készült sátrakat, napelemes hátizsákot, újrahasznosított étkészleteket vagy fenntartható márkáktól túraruházatot. A határ itt (gyakorlatilag tényleg) a csillagos ég.

Ajándékok otthonra

Ha valaki nem aktív típus, de fontos neki, hogy környezetbarát maradjon, lakberendezési tárgyakat is vásárolhatunk neki. A napelemes lámpa ide is beleillik, ma már nagyon dizájnos darabokat lehet kapni, amik az otthon díszeivé is válnak. Az illatos, környezetbarát gyertyák, az örök darab terítők és huzatok, a fából készített díszek mind jó ötletnek bizonyulhatnak. Sőt, ha valaki igazán extravagáns, ma már egész baráti áron élő falat is lehet vásárolni – igaz, ha egy egész falat be akarunk teríteni növényekkel, az még mindig nem olcsó, de egy szép kép helyett mindig jó választás lehet egy függőleges kert.

A zöld kütyük

Zöld kütyük terén tényleg borzasztó nagy a választék, és árban is szép nagy variációt láthatunk. Egy menő napelemes karóra például tökéletes lehet egy olyan embernek, aki környezettudatos, de stílusos is szeretne maradni. Lehet olyan kamerákat is vásárolni, amelyekhez nem kell akkumulátor, hanem úgy kell őket felhúzni kézzel. A mobiltelefonhoz ma már bármikor vásárolható napelemes töltő, és ugyanígy napelemmel működő kihangosító is. Egy elektromos bicikli már kicsit drágább mulatság, de mindenképpen életre szóló ajándék, ahogy egy napelemes hátizsák is ugyanebbe a kategóriába esik bele. Gyakorlatilag a választási lehetőségek száma végtelen!

 

Ez is érdekelheti: