A norvégok már most érzik a dízelautók kitiltásának előnyeit

A norvégok már most érzik a dízelautók kitiltásának előnyeit

A norvég közlekedés megreformálásával nemcsak a bolygónak, az emberek egészségének, de még a turizmusnak is jót tett a kormány.


Már most érzik a norvégok, hogy milyen jól járnak, ha a dízelmeghajtású autókat elektromosakra cserélik: Bergenben, ahol a legnagyobb arányban vannak jelenleg országszerte az ilyen autók, a nitrogén-oxidok szintje olyan alacsony, amilyen az elmúlt 15 évben egyszer sem volt. Ez három okból is örvendetes: egyrészt az emberi egészségre káros anyag nem szennyezi többet a levegőt, a bolygó megszabadul a káros gázoktól, és még a turizmus is fellendül, hiszen végre nem burkolózik füstbe a város.


A javuló levegőminőség kisebb részben a második legnagyobb kibocsátó, a háztartási fűtés szigorúbb korlátozásának is betudható.


Bergen nem véletlenül kapta meg a „Norvégia villanyautós fővárosa” címet: itt található lakosságra lebontva a legtöbb elektromos autó az országban. A dízeles autók számának csökkenése ráadásul az átlagos szén-dioxid kibocsátást is megdöbbentő módon leszorította.