Amerikában már a hetedik város áll át 100 százalékban napenergiára

Az Arkansas állambeli Hot Springs bejelentette, hogy az energiaszükségletük 100 százalékát napenergiával fogják fedezni. Az ehhez szükséges infrastruktúra már egy éven belül elkészülhet – írja a Newsweek.
A várossal együttműködő Scenic Hill Solar nevű cég 32 hektáron fog naperőművet építeni, az itt megtermelt áramot vásárolja meg a város. A városvezetés becslése szerint az átállással a következő három évtizedben 30 millió dollárt (9,1 milliárd forintot) tudnak spórolni.
Hot Springs ezzel mindössze a hetedik amerikai város lesz, amely 100 százalékban megújulókra vált. A másik hat a coloradói Aspen, a vermonti Burlington, a texasi Georgetown, a kansasi Greenburg, az alaszkai Kodiak Island és a missouri Rock Port. De már több mint 120 város jelentette be, hogy 40 éven belül 100 százalékban megújuló energiára állnak át, köztük olyan nagyvárosok is, mint Cincinatti, San Diego vagy Kansas City.
Az Egyesült Államokra rá is fér a nagyobb arányú átállás, mert míg Európában már most az összes energiahasználat 17,5 százalékát teszik ki a megújulók, addig ugyanez az óceán túloldalán csak 11 százalék. (80 százalék a fosszilis energiahordozók aránya, míg 8,6 százalék az atomenergiáé.)
Forrás: Index