Egyszerű változtatással lehetne lényegesen zöldebb a repülés

Akár a felére is lehetne csökkenteni a repülés környezeti hatását, mindössze azzal, hogy egy kicsit megváltoztatjuk a magasságot, amin a gépek közlekednek – sőt, még csak nem is kell az összes járat útvonalába beleszólnunk, mindössze a 2 százalékuknál kellene változás.
A repülés az ember által okozott melegedés nagyjából 5 százalékáért felel, és ez az arány valószínűleg a közeljövőben növekedni fog, mivel a repülőjegyek egyre olcsóbbak, és egyre többen utaznak messzebbi desztinációkra is. Bár már vannak olyan törekvések, amelyek zöld energiával meghajtott repülőgépeket mutatnának be a kereskedelmi utazásban is, vagy amelyek zöldebb hajtóanyaggal működő járműveket akarnak bevezetni, ezek még mindig gyerekcipőben járnak, és a környezetszennyezésre egyelőre nincs használható megoldás.
Egy friss kutatás szerint nem is feltétlenül kellene ennyire drasztikus megoldáson gondolkodni: egyszerűen lejjebb vagy feljebb kellene vinni a repülési magasságot. A repülőgépek által kibocsátott káros anyagok globális felmelegedést elősegítő hatása ugyanis csak félig ered a repülőgép-üzemanyagok égetésével keletkező szén-dioxidból. A másik fele az úgynevezett feketeszén-részecskékből jön, amelyek azokon a magasságokon, amiken a repülőgépek járnak, nagyon könnyen jégképzővé válnak, így kondenzcsíkokat alkotnak, és sokkal jobban melegítik a bolygót, mint amennyire a szén-dioxid képes rá. A feketeszén olyan „rövid életű” szennyezőanyag, amely igen nagy távokat tesz meg rövid idő alatt, és légköri előfordulása az üvegházhatás egyik legfőbb kiváltó oka.
Bár egyelőre nem értjük pontosan, hogyan képez ilyen jégrészecskéket a feketeszén-részecske, illetve, hogy milyen körülmények kellenek hozzá, az biztos, hogy adott magasságokban történik csak meg a folyamat. Az sem mindegy, hogy ezek a részecskék meddig maradnak meg a levegőben: a jégtartalomtól függően néhány másodperctől egészen 18 órás időtartamig is „élhetnek”. Ezeket az atmoszferikus területeket már most is igyekeznek elkerülni a repülőgépek, csakhogy felfelé és lefelé is a magasságváltás több üzemanyag égetésével jár, ami megint nem túl környezettudatos megoldás.
Az Imperial College London kutatói azonban most kiszámolták, hogy ennek a magasságváltásnak van létjogosultsága. Az Environmental Science and Technology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban azt írják, hogy nem is kell minden egyes repülőgépnek ilyennel kalkulálnia, a kondenzcsíkok 80 százaléka ugyanis a repülőgépek 2,2 százalékától érkezik, méghozzá a késő délutántól reggelig tartó járatoktól: ilyenkor ideális az időjárás a kondenzcsíkok megjelenéséhez.
Ahhoz, hogy ezek a kondenzcsíkok csökkenjenek, az kellene, hogy ezek a járatok nyáron alacsonyabban, télen pedig magasabban repüljenek, a maradék majdnem 98 százaléknak nem kellene változtatnia semmit, és még az üzemanyagkülönbség sem lenne számottevő. Mindössze 0,014 százalékkal kellene több üzemanyagot használni, mint változtatás nélkül kellene.
Forrás: NRGreport.com