5000 megawattos szolárfarm épülhet Indiában

5000 megawattos szolárfarm épülhet Indiában
Gudzsarát állam hamarosan szolárfarm-nagyhatalom lehet Indiában, hiszen itt épülhet majd meg az ötezer megawattos napelempark. Az első fázisra hamarosan kiírják a tendert, az indiai állam nemrég adott engedélyt arra, hogy elkezdjék tervezni a mintegy 11 ezer hektáron elterülő megújuló energiafarmot.

India komolyan gondolja a környezettudatosságot: nem elég, hogy nemrég jelentette be, 2022-re szeretné minden egyszer használatos műanyagtermékét beszüntetni, most még az ország legnagyobb szolárfarmjára is zöld utat kaptak, amely Gudzsarát államban, Dholera városa mellett épülhet meg. Egyelőre még csak a tervezési fázist engedélyezte az indiai kormány, de hamarosan kiírják a tendert az első ütemre, amely ezer megawattnyi napenergiát jelent majd.

Gudzsarát egyébként kifejezetten alkalmas a megújuló energia hasznosítására, hiszen egy évben 300 napsütéses napja van, és a mintegy 1600 kilométeres tengerparti szakaszán erősen fúj a szél. A tervek szerint a napelemfarm 11 ezer hektáron terül majd el, és mintegy húszezer embernek ad majd munkát az országban.

Az év korábbi szakaszában a világ legnagyobb szénvállalata, a Coal India elismerte: már csak idő kérdése, hogy a megújulók átvegyék az uralmat a fosszilis energiahordozók felett. Úgy tűnik, a saját országában mindenképp igaza lett a vállalatnak.