Ezek a szigetek válhatnak lakhatatlanná a következő évtizedekben

A Science Advances tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint elég nagy a baj: rengeteg sziget és atoll kerülhet komoly bajba a tengerszint emelkedése miatt. Ez akár azt is jelentheti, hogy a ma még lakott területeket a helyieknek el kell hagyniuk, mert vagy víz alá kerülnek, vagy az ivóvízellátás válik megbízhatatlanná.
A tanulmány kifejti, hogy az alacsony tengerszint feletti magasságon fekvő korall-atoll szigetek vannak a legnagyobb veszélyben, ez talán nem is olyan meglepő. A Marshall-szigetek több ezer lakója például elég nagy veszélynek van kitéve: ez az állam Hawaii és Ausztrália között félúton található Mikronézia szigetvilágában, és elég alacsonyan fekszik ahhoz, hogy már egy kisebb mértékű tengerszint-emelkedés is a lakott területek végét jelentheti.
Korábbi becslések a 2050-es évek után kerülnek csak veszélybe, az USA Földrajzi Felmérésének (US Geological Survey, USGS) kutatása azonban arra jutott, hogy a 21. század felére, azaz legkésőbb a 2050-es évekre tehető a komoly problémák megjelenése. A kutatók szerint a korábbi számítások nem vették figyelembe a viharok szerepét, amelyek olyan hullámokat kelthetnek a tengeren, hogy az iható édesvízkészlet veszélybe kerülhet.
A probléma viszont nem kizárólag a Marshall-szigeteket érinti: a tanulmány szerint ugyanígy veszélyben van a Maldív-szigetek, a Seychelles-szigetek, a Hawaii-szigetek északnyugati része, Kiribati, Kiritimati, a Cook-szigetek, a Line-szigetek, a Társaság-szigetek, valamint a Spratly-szigetek is.