Már most gazdaságosabb elektromos autót fenntartani, mint hagyományosat

Már most gazdaságosabb elektromos autót fenntartani, mint hagyományosat

Legalább is abban az öt országban, amelyet egy friss, erre irányuló kutatás vizsgált. A Nemzetközi Tiszta Közlekedésért Tanács kiadványából kiderült, hogy fenntartani és üzemeltetni egy elektromos VW golfot még mindig olcsóbb és gazdaságosabb, mint a dízellel és benzinnel működő társait.


Az elektromos autókat továbbra is rengeteg kritika éri, többek között azért, mert az általuk használt elektromosság még mindig nem környezettudatos forrásokból származik. Ehhez még hozzájön az is, hogy ezek a kocsik egyelőre nem épültek be szélesebb körben a mindennapjainkba, részben a borsos áruk miatt is. Fenntartani őket viszont még mindig olcsóbb, mint a benzines és dízeles változatokat, legalább is néhány országban – derült ki a Nemzetközi Tiszta Közlekedésért Tanács (International Council for Clean Transportation, ICCT) kutatásából, melyet az Energyworldmag boncolgat.


Az ICCT öt országot vizsgált abból a szempontból, hogy az egyik legnépszerűbb európai kocsi, a Volswagen Golf melyik változata a gazdaságosabb: a teljesen elektromos, a hibrid, a benzinnel vagy a dízellel működő. Az összehasonlítás az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Norvégiában történt meg, mindenhol a helyi kedvezményeket és árakat figyelembe véve.


Kiderült, hogy a dízellel szemben Norvégiában jelentenek a legnagyobb előnyt az elektromos autók, a briteknél van a legkevesebb megtakarítás, ha környezettudatos kocsira váltanak. A másik három országban 11-15 százaléknyi összeget lehetett megtakarítani, Norvégiában ez az arány 27 százalék.


A négyéves kutatás alatt az akkumulátoros elektromos autók bizonyultak a leginkább gazdaságosnak, de a kutatók azt is megjegyezték, hogy ez életviteltől is függ. Nyilvánvaló, hogy igazán előnyösek ezek a kocsik csak rövidebb távokon lesznek, aki sokat jár vidékre, vagy nagyobb utat tesz meg rendszeresen, azok inkább veszíthetnek rajta.


Forrás: NRGreport.com