102 megawattos szélparkot épít Szerbiában a svájci MET Csoport és a Gazprom tulajdonában lévő NIS

2019. 03. 21.

A MET Csoport és a Gazprom Neft tulajdonában lévő NIS vegyesvállalatot alapított, miután a MET egy harmadik féltől 50 százalékos részesedést vásárolt egy szerbiai szélerőmű-projektben. A MET és a NIS eszközportfóliójában is ez lesz az első szélpark, amely egyben a MET Csoport első megújuló energiatermelési beruházása az EU-n kívül. A 102 megawattos, 34 szélturbinából álló szélerőmű Plandište szerbiai település mellett épül majd.

A svájci székhelyű MET Csoportot 2019. március 19-én jegyezték be hivatalosan részvényesként. A Plandište Szélparkot a két cég közös menedzsment-struktúrában irányítja, 50–50 százalékos tulajdonrésszel a NIS–MET Energowind nevű projektcégben.

A 102 megawattos szélerőmű Plandište település mellett épül a Vajdaságban, és 85 ezer háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel majd. A Plandište Szélpark építése 2019-ben kezdődik, a kereskedelmi termelés várhatóan 2021-ben indul.

Lakatos Benjamin, a MET Csoport vezérigazgatója a tranzakció kapcsán elmondta: „Nagy várakozásokkal tekintünk az együttműködésre a NIS-szel, és meggyőződésem, hogy a munkatársaink sikeresen megvalósítják a projektet. Európai energiavállalatként a MET célja diverzifikált energia-portfóliót létrehozni, amelyben a megújulók kulcsszerepet játszanak. A vegyesvállalat egyben kiváló kiindulópont ahhoz, hogy a MET megerősítse jelenlétét a szerb energiapiacon.”

A Plandište Szélpark építése alátámasztja a MET Csoport megújuló energiastratégiáját. A cégcsoport célja nap- és szélerőművekből álló, több száz megawattos megújuló energiatermelő portfóliót kialakítani Kelet-Közép-Európában.

Kirill Tyurdenev, a NIS vezérigazgatója úgy fogalmazott: „A NIS 2025-ig szóló fejlesztési stratégiájának egyik alapvető célja nagy energiaprojektek megvalósítása, amelyek között kiemelt jelentőségű a Plandište Szélpark megépítése. Ezek a projektek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a NIS és a partnerei fontos szereplőkké váljanak a szerb villamosenergia-piacon. Ugyanakkor a megújuló energiatermeléssel Szerbia eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek, és ez az ország ökológiai megítélésére is előnyösen hat. Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy a beruházást a MET Csoporttal közösen hajthatjuk végre, és biztosak vagyunk abban, hogy ez a közös projekt a részvényeseinknek is új értéket teremt.”

MET Csoport

A svájci központú MET Csoport európai energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz-, az áram- és a kőolajpiacra is. Leányvállalatai révén 15 országban van jelen, 22 nemzetközi kereskedelmi ponton és 28 ország gázpiacán aktív. A MET Csoport tulajdonosai 100 százalékban a vállalat vezetői és alkalmazottai. A cég több mint 1700 munkatársa összesen 32 nemzetiséget képvisel.

NIS

A NIS Délkelet-Európa egyik legnagyobb integrált energiavállalata, mintegy 11 ezer munkatárssal. Fő tevékenysége a földgáz és a kőolaj feltárása, kitermelése és finomítása, olaj- és gáztermékek széles skálájának értékesítése, valamint energetikai és petrolkémiai projektek megvalósítása. A NIS legfontosabb termelő létesítményei a Szerb Köztársaságban vannak, leányvállalatokkal és képviseleti irodákkal Angolában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Horvátországban, Oroszországban és Romániában. A Gazprom Neft orosz cég a NIS részvényeinek 56,15 százalékát birtokolja, 29,87 százalék a Szerb Köztársaság tulajdona. A fennmaradó rész magánszemélyek, jelenlegi és volt alkalmazottak, valamint egyéb kisrészvényesek tulajdonában áll.