Együttműködési megállapodást írt alá Százhalombatta és a Dunamenti Erőmű

2017. 04. 05.

Együttműködési megállapodást írt alá Százhalombatta Város Önkormányzata és a Dunamenti Erőmű Zrt. A Dunamenti Erőmű 2017 és 2019 között összesen 70 millió forinttal támogatja Százhalombatta kulturális és sportéletét.

A Százhalombatta városa és a Dunamenti Erőmű közötti partneri kapcsolat szellemében a cég vállalja, hogy három éven keresztül összesen 70 millió forint támogatást nyújt a város részére a lakosság kulturális életének, oktatásának és egészséges életmódjának támogatására, például az amatőr sporttevékenységek és óvodai fejlesztőprogramok területén.

A MET Csoporthoz tartozó cégnek fontos Százhalombatta és lakosainak segítése; társadalmi szerepvállalási programjának keretében korábban is hozzájárult már a város életének színesítéséhez. A Dunamenti Erőmű ezt megelőzően is kiemelten támogatta Százhalombatta egyik legnagyobb látogatottságú, a városi lokálpatriotizmust erősítő programsorozatát, a Battai Napokat.

A mostani megállapodás is jól mutatja az áramtermeléssel foglalkozó Dunamenti Erőmű társadalmi elkötelezettségét. A fő cél, hogy a cég hozzájáruljon a százhalombattaiak életminőségének javításához. A most aláírt szerződés célja a százhalombattai ifjúság egészségtudatos életmódra nevelése, amely a város önkormányzatának egyik legfontosabb törekvése. A Dunamenti Erőmű Zrt. anyagi vállalásával a helyi lakosság minden korosztályát igyekszik támogatni, ideértve a nyugdíjasokat, a családosokat és a legfiatalabb generációt is.

„Nagy örömömre szolgál, hogy városunk és a Dunamenti Erőmű között a korábbi jó kapcsolat megerősítéseként létrejöhetett az együttműködés. Az Erőmű hozzájárulása az elkövetkező években további forrásokat biztosít a kulturális és sportélet fellendítéséhez, aminek igazán nagy hasznát vesszük. A támogatásnak köszönhetően kulturális események megrendezésére és sportágak felkarolására is nyílik lehetőségünk” – mondta Vezér Mihály, Százhalombatta város polgármestere a szerződés aláírása után.

„A Dunamenti Erőmű felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy elkötelezettségét konkrét tettekkel, értékes társadalmi projektek támogatásával bizonyítsa. A mostani megállapodás létrejötte is ezen igyekezetünket támasztja alá. Bízunk benne, hogy a százhalombattai lakosok a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig maximálisan élvezhetik majd a támogatás hasznát a helyi oktatásban, a kulturális és sportéletben” – tette hozzá Lehőcz Balázs, a Dunamenti Erőmű Zrt. vezérigazgatója.

Aláírták még a Százhalombatta Város Önkormányzata és a Dunamenti Erőmű Zrt. közötti településrendezési szerződést is.

Az előzetes egyeztetések és vizsgálatok alapján döntöttek arról, hogy Százhalombatta Város Önkormányzata és a Dunamenti Erőmű Zrt. között jöjjön létre a településrendezési szerződés. Minkét szerződést Vezér Mihály polgármester, Lehőcz Balázs, a Dunamenti Erőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója és Horváth Péter vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével.